Tisztelettel és szeretettel köszöntöm a Park Utcai Katolikus Általános Iskola honlapján!
A közel 60 éves intézmény munkatárasaiként büszkék vagyunk az iskola múltjára, eddigi sikereire, eredményeire. Igyekszünk, hogy hagyományait megőrizve, szakmai kiválóságra és személyiségfejlesztésre törekedve, egy odafigyelő, szeretetteljes, nyugodt környezet megteremtésével segítsük diákjainkat a képességeik kibontakoztatásában. Célunk, hogy iskolánk belső világa gyermek- és emberközpontú legyen, hogy egymás elfogadására, megbecsülésére, szeretetére, a keresztény értékrend elfogadására épüljön. A kor kihívásainak megfelelő, korszerű környezetben és módszerekkel segítjük tanulóinkat, hogy sikeresen folytathassák tanulmányaikat és később az élet bármely területén megállják helyüket.
A weboldalunk célja, hogy jól áttekinthető tájékoztatást adjon az intézményünkben folyó oktató-nevelő munkáról, színes diákéletünkről, az aktuális eseményekről. Megtalálják az iskolai életünket meghatározó dokumentumokat.
Köszönöm megtisztelő látogatását honlapunkon.
Grátz Ádámné igazgató