„Tél vége van gyújtsuk meg a máglyát!
Szép sokac lányok édes mátkák,
Temetjük a telet várjuk a tavaszt,
A busók jókedve örömet fakaszt,
A téren ég a hatalmas máglya,
A lobogó láng a tél halála.”
/Lindenlaub Péter, 5.a osztályos tanuló/

2010 óta minden évben az 5. évfolyamon kerül megrendezésre a busójáráshoz kapcsolódó lakóhelyismeret projekt történelem óra keretében. A helyi néphagyomány történetével ismerkednek a tanulók. A több hetes munka folyamán érdekes feladatlapok készültek az alsó és felső tagozatos tanulók számára. Ebben a tanévben több tantárgy is segítette a projekt megvalósítását.
Technika órán készítettek busóálarcot, irodalom órán a busójárás legendájával ismerkedtek a tanulók, informatikaórán pedig a maskarák jellemzőiről készítettek digitális prezentációkat a tanulók. További hasznos információkat tudtak meg a helyi népszokásról még angol nyelven is.
Kisfarsang napján iskolánk volt és jelenlegi tanulói bemutatkoztak, mint sokac lányok és busók a színpadon. A felvonulásuk során viseletek és felszerelések sokszínűségét ismerhettük meg, melyeket Tatai Tibor jelvényeivel jutalmaztunk. Ezt követően minden tanuló és kolléga táncra perdült az udvaron, hisz az elmaradhatatlan dallamok és zenék adták Magyar Ágnes vezetett táncháznak a jó hangulatot.
Vizuális kultúra keretében a tanulók helyi népszokásokkal, viseletekkel, népi/mohácsi motívum kincsekkel ismerkedtek 1-8. évfolyamokon. A projektmunkák egyénileg és csoportosan is változatos technikákkal helyet kaptak az órák, szakkörök és a szünetek alkalmával. A/4-es rajzlapokra készült alkotásokból pedig (a zsűrizést követően) a busósarok paravánjait díszítették a legeredményesebb tanulói munkák, melyeket a fotókon is láthatunk.
A projekt lezárása, farsangfarka napján a Diákönkormányzat szervezésében történt. A busó feladatlapok értékelését követően a szerencsés tanulók sorsolás útján nyereményekben részesültek, melyeket köszönünk a támogatóinknak: Tourinform Mohács, Jaksics Györgynek és a Gyöngyház-Busóudvarnak.
A Busópróba projektet segítő nevelők: Schrempf József, Pécsvári Réka, Prokopné Gyuricza Tímea, Szatmáriné Rádics Ildikó, Róthné Ébner Mária, Tompityné Havasi Judit, Koleszárné Győrki Gizella.
A projektet szervezte és koordinálta: Agárdi Aranka és Magyarné Manga Anett.

December 2024
H K Sz Cs P Szo V
25 26 27 28 29 30 1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31 1 2 3 4 5

Szent Vér Báta