TRÁBERT JÓZSEF TERÜLETI NÉMET NÉPDALÉNEKLÉSI VERSENY
Iskolánk nem csak a német nyelv, hanem a magyarországi németek kultúrájának és hagyományainak megőrzését is fontosnak tartja, ezért 25 éve minden évben megrendezi Mohács és környéke általános iskolái részére a területi német népdaléneklési versenyt.
A verseny megálmodója Trábert József volt, iskolánk akkori igazgatóhelyettese, a német tagozat vezetője, aki szintén szívügyének tekintette a svábság népdalkincsét. Nyugdíjba vonulása után még sokáig a zsűri egyik tagja volt. Amikor 2024. február 9- én a mohácsi busójárás egyik rendezvényeként megrendeztük a versenyt, újra rá emlékeztünk. Az emlékverseny iskolánk és a Mohácsi Német Önkormányzat közös rendezvénye. Ők biztosították a verseny helyszínét és hozzájárultak a versenyzők megjutalmazásához. Gál Istvánné, az önkormányzat tagjaként meleg szavakkal köszöntötte a megjelent tanulókat, felkészítő tanáraikat, a szülőket, nagyszülőket, a zsűrit és Trábert Józsefnét, aki a legjobb nyolcadik osztályos tanulót jutalmazta meg.
A versenyen Szederkényből, Villányból, Véméndről, Lánycsókról, Bólyból és a mohácsi általános iskolákból vettek részt tanulók harmadiktól nyolcadik osztályig szóló, duó, trió és kórus kategóriában. A háromtagú szakmai zsűri, Szugfil József, Mausz Mihály és Michelisz Ferenc, nagyon meg voltak elégedve a produkciók színvonalával, ezért minden versenyzőt arany, ezüst és bronzminősítésben részesítették. A legeslegjobbak kiemelt aranyat kaptak.
Gratulálunk minden versenyzőnek és felkészítőjének!
A parkos eredmények: 3- 4. osztály szóló: ARANY minősítés: Bayer Nora, Németh Flóra Mária, Vajta Léna 4.a
7- 8. osztály szóló: EZÜST: Bernáth Atilla Sándor 8.a
ARANY: Farkas Noémi 8.a
Felkészítőjük Balogh Valéria Szilvia.
Szeretettel gratulálunk!