December 8-án a már hagyománnyá vált iskolai adventi délutánunkon a várakozás és a világosság szimbólumaként, közös iskolai koszorúnkon meggyújtottuk a második gyertyát.
Rövid megnyitó műsorunk részeként hallhattuk Grátz Ádámné, igazgatónő köszöntő szavait, a Kicsinyek kórusának előadásában Iváncsits Tamás Égi fénysugár c. dalát. (Vezényelt Koleszárné Győrki Gizella, gitáron kísért, Iváncsits Tamás.) Láthattuk az 5.a osztály szakköröseinek betlehemes játékát is, Iváncsits Tamás vezetésével. Belló Dalma csellójátéka (felkészítő: Rózsavölgyi Anett), Schäffer Léna és Szeitz Csanád (felkészítők: Prokopné Gyuricza Tímea és Szatmáriné Rádics Ildikó) adventköszöntő verse után vette kezdetét az adventi vásár.
Ezúton szeretnénk megköszönni a szülői munkaközösség munkáját, minden ételt, italt és portékát felajánló család önzetlen segítségét, technikai és konyhai dolgozóink munkáját, hiszen nélkülük ez a szép este nem valósulhatott volna meg!