Idén valami újat szerettünk volna …
Iskolánk német tagozata minden tanévben szervez egy projektnapot, amelyen valamelyik évszak egy ünnepkörét dolgozzuk fel. Volt már többször karácsonyi és pünkösdi projektünk
és elutazunk minden 4. évben Liptódra, ahol szürettel egybekötve ismerkednek tanulóink a svábság ott még meglévő szokásaival, hagyományaival. Idén valami újat szerettünk volna
csinálni, így esett a választásunk egy őszi hálaadó terményünnepre, az Erntedankfest- re, amelyen elsőtől nyolcadik osztályig 230 tanuló vett részt október 12-én. Programjaink középpontjában valóban az őszi termények álltak: belőlük barkácsoltunk, róluk énekeltünk, belőlük főztünk, és róluk szólt a kis mese is, amit az ötödikesek színjátszó szakköre adott elő. Minden nagyon jól sikerült, mert mindenki mindenütt nagyon lelkesen dolgozott! Gyönyörű képecskék készültek magvakból, és vidámabbnál vidámabb apró madárijesztők az alsó tagozatosaink keze nyomán. A hetedikes és nyolcadikos lányok is kitettek magukért a konyhán, finom smarnit és almakompótot főztek minden résztvevő számára. De volt lekváros és zsíros kenyér is bőségesen. A felső tagozatosok kreativitásukat osztályonként egy-egy madárijesztő készítésével mutathatták meg. Végül minden osztály megtöltött egy kosarat különböző őszi terményekkel. Nagyon szép dolgok születtek! A terménykosarakat a program végén Zoltán Atya megáldotta, ezután majd a tantermekben kapnak helyet. Köszönet illeti minden segítőnket! Külön köszönet jár a szülőknek a megértő támogatásért, a Horváthy pékségnek a kenyér-felajánlásért, a Mohácsi Német Önkormányzatnak a sütő kölcsönzéséért, a Park Alapítvány támogatását, valamint minden kollégámnak a lelkes együttműködésért!
Vöő Judit,
a nyelvi munkaközösség nevében