Iskolánk hagyományához híven október 6-án az Aradon kivégzett 13 hős tábornokra emlékeztünk.
1990-ben Eller Andrásné történelem tanár javaslatára, Bauhoffer József tervei alapján került kialakításra a jelengeli emlékhely, amely azóta 2004-ben felújításra került.
Idén új kopjafák kerültek a régiek helyére.
Köszönjük Mohács Önkormányzatának anyagi támogatását!
A 7. évfolyamos tanulók műsorukban megidézték a múlt eseményeit és a mécsesek meggyújtásával az iskola közössége együtt emlékezett.
Köszönjük Agárdi Aranka és Szatmáriné Rádics Ildikó tanárnők felkészítő munkáját, a szereplő gyerekek, a Pro Musica kórus és vezetőjük, Balgoh Valéria tanárnő munkáját is!