Fledrich Gabriella óvodavezető beszámolója az elmúlt időszakról:
Szent Márton
Mind a négy csoportunk szorgalmasan készült a Márton napra, a gyerekek izgatottan várták a napot amikor Szüleik is eljöhettek. Az óvoda dolgozói együtt díszítették fel az intézményt, az előkertet és a műsor helyszínét. A hagyomány szerint mindig a nagycsoportosok adják a kis műsort, mellyel kedveskednek Szüleiknek és mindenkinek boldogságot, örömet csalva arcára. A lámpásokat Fekete Zoltán atya áldotta meg. A Szülői Szervezet tagjai felajánlásokat tettek a zsíros kenyér szervírozásához. Rendhagyó módon a pandémiás helyzetre való tekintettel az utcán az ovi előtt vendégeltük meg a megjelenteket. Nagyon hangulatos, vidám estét tölthettünk együtt.
Árpádházi Szent Erzsébet
Óvodánk védőszentje. Már hagyománnyá vált a rózsa ültetés az előkertbe, s az is hogy a nagyok kenyeret sütnek a kisebbeknek, s a kicsik pedig rózsát színeznek a nagyoknak. A gyerekeink jól ismerik a Rózsalegendát, s ezért van ez az ajándékozás. Az erkölcsi értéket, segítségnyújtást, ajándékozás örömét szeretnénk ha megtapasztalnák gyermekeink. Fekete Zoltán atya megszentelte a kis kenyérkéket, a rózsát, s gyermekeinkre áldást adott.
Szent Miklós
A gyerekek reggel csizmát, cipőt pucoltak s várták a Mikulás érkezését. Hagyomány már az is, hogy az óvó nénik bábjátékkal kiscsizmákat, s a nagy ajándékokat a csoportokba helyezte el.
Angyallesen a Székesegyházban
Nagy örömmel vettük részt ismét múzeumpedagógiai foglalkozáson, mert a gyermekeknek és a résztvevő felnőtteknek is hasznos, élménygazdag, új ismeretet nyújtó tevékenységekbe lehetet részük.
Mi ezeket a programokat szívvel ajánljuk nemcsak egyházi fenntartású intézményeknek. Mi ha csak tehetjük élünk-e lehetőséggel, amit ezúton is köszönünk a fenntartónak, a Pécsi Egyházmegyének.