Szeptember 1-jén végre megnyitottuk a kapuinkat a sok vidám kisgyerek előtt.

Szokatlan volt nekünk dolgozóknak és szülőknek is, hogy beléphettek az intézménybe, s normalizálódni látszott életünk. Végre szervezhettünk programokat, melyeket a fenntartónk a Pécsi Egyházmegye támogatott: nagyon hálásak vagyunk, hogy ennyi színes programot tudtunk eddig megvalósítani.
A nagycsoportosok a Park Utcai Ált. Iskolásokkal Liptódra mentek kirándulni, hogy megismerkedjenek
a svábság kultúrájával.
A Szent Ferenc Katolikus Óvoda Bibliatúrára invitálta a nagyokat, nagyon mozgalmas és élménygazdag délelőtt volt.
A népmese világnapjára a lelkes, vidám fiatal óvónők csapata eljátszotta „ A só” c. népmesét.
A dombóvári Árpádházi Szent Erzsébet Óvodába is ellátogathattunk, ahol szeretettel, barátsággal vártak minket. Vendégvárás izgalmas, érdekes, tapasztalatokat gyűjtő nap volt. Mozgásos tevékenységgel, barkácsolással, gyümölcsökkel vártak bennünket. Az óvodásokat és az óvó néniket meghívtuk tavaszra a mi intézményünkbe, jó kezdet a kapcsolatépítés kibővítésére, kiszélesítésére.
Az Állatok Világnapja hét záró napján a Bábovi előadta a Terülj, terülj asztalkám c. mesejátékot.
Madárbarát óvodaként meghívtuk Imre Istvánt Földesről egy „Madárshow”-ra. Öt madárral látogatott el hozzánk, fergeteges élményteli délelőttel gazdagodtunk. Új ismereteket szereztünk a madarakról, bátorság próbákon vettünk részt.
A programok sikeres megrendezéséhez köszönettel tartozunk a Pécsi Egyházmegyének.

December 2024
H K Sz Cs P Szo V
25 26 27 28 29 30 1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31 1 2 3 4 5

Szent Vér Báta