Idén - 2017 májusában - 26. alkalommal érkeztek tanulók hozzánk a bensheimi testvériskolából.

Egy het a nemetekkel 04A csoport tagjait elkísérte az iskola igazgatója is. A cserekapcsolat egyik legfőbb célja volt a nyelvgyakorlás, ezért a német diákok családoknál laktak itteni tartózkodásuk alatt, valamint a programokat is úgy állítottuk össze, hogy a német és a magyar gyerekek minél többet legyenek együtt. Így például egy teljes napot töltöttek együtt Liptódon, ahol a magyarországi németek kultúrájával, hagyományaival ismerkedhettek meg, de volt lehetőség íjászkodásra és lovas kocsikázásra is. A gyerekek részt vettek közös néptánc tanuláson is. Pécs nevezetességeinek megismerésére egy egésznapos kirándulás adott lehetőséget (székesegyházat, dzsámit, Vasarelly Múzeum). A program folytatódott Mohács nevezetességeinek a megismerésével. A városnéző séta és a polgármesteri fogadás után a busójárás hagyományát ismerhették meg a vendégek.

A cserekapcsolat másik fontos célja, hogy új barátságok jöjjenek létre, amelyek folytatódhatnak az iskola keretein kívül is. A programon tapasztaltak alapján elmondhatjuk, hogy ez sikerült is megvalósítani.

Április 2024
H K Sz Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Szent Vér Báta